Edelényi Kastélysziget
Kezdőlap Kastély Felújítás Szolgáltatások Sajtószoba Galéria

Egyesület a térségért

Megalakult a Bódva-völgy és Cserehát Turizmusáért Egyesületet, amelynek célja, hogy összefogja a térség turisztikai szereplőit, és közös gondolkodással, összehangolt tervezéssel elősegítse a vendégforgalom fellendítését a vidéken.

Az alapítók Bay Juditot, az Edelényi Kastélysziget létesítményvezetőjét választották meg elnöknek, az alelnökök Budinszki István, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) osztályvezetője és Koleszár Krisztián, a Gömör–Tornai Hagyományos Termék- és Szolgáltatásfejlesztési Klaszter elnöke lettek.
 
Bay Judit megválasztásakor elmondta, hogy "a térség számtalan olyan természeti, épített és kulturális értékkel rendelkezik, amely érdemes arra, hogy az érdeklődők felfedezzék. A megalakult egyesület esély arra, hogy a lehetséges szereplőket összefogva, az együttműködéseket ösztönözve létrejöjjön egy turisztikai desztinációs menedzsment szervezet, amelyeknek létjogosultságát jónéhány példa igazolja, elég Miskolc vagy a Zemplén példájára gondolni. Ha máshol sikerült, miért ne sikerülhetne ezen a vidéken is?

Van világörökségi helyszín, minőségi helyi termék, kreatív kezdeményezés, elszánt emberek, az egyesület pedig az együtt gondolkodás és közös munka próbája lesz."

Az egyesület rövid távú célja a Bódva-völgyi Zöldút létrehozása sikeres hazai és külföldi minták alapján, amely csatlakozik a környező zöldút hálózatokhoz. Az út mentén a látogatók figyelmére is méltó attrakciókat, szolgáltatókat és közösségeket fogják majd össze, és szervezett programokat kínálnak az érdeklődőknek.  
 
A szervezet teljesen nyitott: minden, a térségi turizmusban és helyi termék fejlesztésben érdekelt magánszemélyt, vállalkozót és civil szervezetet, intézményt vár soraiba.

Látogatói információk

Őszi - téli nyitva tartás: November 1. és  március 31. között keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között. Hétfő: szünnap. A kastély állandó kiállítása csak tárlatvezetéssel, a gyűjteményi kiállítások pedig  egyénileg látogathatók. A tárlatvezetések időpontjai: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30.  Csoportos bejelenkezés: beata.csore@forsterkozpont.hu   judit.bay@forsterkozpont.hu            Tel: 06-70 902-6856

 

Jegyárak:
Felnőtt: 1 600,- Ft
Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 800,- Ft

Felnőtt csoportos: 1300,- Ft
Családi (2 fő felnőtt + 2 fő 14 éven aluli gyermek): 3 200,- Ft