Edelényi Kastélysziget
Kezdőlap Kastély Felújítás Szolgáltatások Sajtószoba Galéria

A négy évszak szobája

A négy évszak szobájában természetesen a négy évszak szimbolikus ábrázolását láthatjuk, az évszakoknak megfelelő mezőgazdasági munkákkal kiegészítve.

A mennyezeten annak a négy elemnek a jelképei láthatók, amelyek az ókor, a középkor és a kora újkor hite szerint is a világot fölépítik: a vizet a korsós figura, a tüzet a gránátos alak, a földet a gyümölcskosaras puttó, a levegőt pedig a szélforgót tartó alak jelképezi.

A 18. századi kifestés előtt ez a helyiség az úgynevezett „leányasszonyok szobája” volt, a szóhasználat alapján pedig feltehető, hogy „szegényebb rokonok” vagy olyan alkalmazottak használhatták, akik valamiféle társalkodónői szerepet töltöttek be.

A kifestés után a helyiséget már a „gróf szobájának” hívták, és valószínűleg nappali tartózkodásra szolgált.

Látogatói információk

Őszi - téli nyitva tartás: November 1. és  március 31. között keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között. Hétfő: szünnap. A kastély állandó kiállítása csak tárlatvezetéssel, a gyűjteményi kiállítások pedig  egyénileg látogathatók. A tárlatvezetések időpontjai: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30.  Csoportos bejelenkezés: beata.csore@forsterkozpont.hu   judit.bay@forsterkozpont.hu            Tel: 06-70 902-6856

 

Jegyárak:
Felnőtt: 1 600,- Ft
Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 800,- Ft

Felnőtt csoportos: 1300,- Ft
Családi (2 fő felnőtt + 2 fő 14 éven aluli gyermek): 3 200,- Ft