Edelényi Kastélysziget
Kezdőlap Kastély Felújítás Szolgáltatások Sajtószoba Galéria

Több lábon...

Ezzel a címmel indított útjára egy kísérleti foglalkoztatási programot az Edelényi kistérség, amelyhez befogadó partnerként a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is csatlakozott az Edelényi Kastélysziget révén.

A projektben olyan, elsősorban frissdiplomás, a térségben lakó, fiatalok vesznek részt, akiknek még nem sikerült a munkaerőpiacon megtalálni a végzettségüknek és tudásuknak megfelelő állást. A program 14 hónapja amellett, hogy rendszeres havi jövedelmet biztosít, lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevők bővítsék ismereteiket, és munkatapasztalatra tegyenek szert. A programban részt vevő 43 fő  a kistérségi fejlesztési irányokhoz igazodó, különböző munkacsoportokban - gazdaságfejlesztés, energetika, agrárium és környezetvédelem, kommunikáció, oktatásfejlesztés – végzi munkáját.

A projekt célja a célcsoport segítésén túl, hogy ugyanezen időszak alatt az Edelényi kistérség a foglalkoztatottak révén jelentős szellemi kapacitáshoz jusson, hosszú távon pedig cél a kvalifikált munkaerő térségen belüli elhelyezkedése vagy önfoglalkoztatóvá válása. Az egzisztenciát sikeresen kiépítő, képzett személyek kistérségen belüli megtartása közvetve és közvetlenül is hozzájárul a kistérség területi hátrányainak csökkenéséhez.

A csoportok megismerkedtek – speciális területükre helyezve a hangsúlyt – az Edelényi Kastélysziget projekttel, illetve bemutatták nekik azokat a tevékenységeket, amelyek akár a program részeként, akár önkéntes munkaként is kapcsolhatók a kastélyhoz. Az együttműködés révén egy fő foglalkoztatására kerül sor a program ideje alatt, akinek feladata a helyi önkéntes program koncepciójának, és az erre épülő munkatervnek a kidolgozása lesz.

Látogatói információk

Őszi - téli nyitva tartás: November 1. és  március 31. között keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között. Hétfő: szünnap. A kastély állandó kiállítása csak tárlatvezetéssel, a gyűjteményi kiállítások pedig  egyénileg látogathatók. A tárlatvezetések időpontjai: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30.  Csoportos bejelenkezés: beata.csore@forsterkozpont.hu   judit.bay@forsterkozpont.hu            Tel: 06-70 902-6856

 

Jegyárak:
Felnőtt: 1 600,- Ft
Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 800,- Ft

Felnőtt csoportos: 1300,- Ft
Családi (2 fő felnőtt + 2 fő 14 éven aluli gyermek): 3 200,- Ft