Edelényi Kastélysziget
Kezdőlap Kastély Felújítás Szolgáltatások Sajtószoba Galéria

A térség legjobbjai a térség legjobbjaiért

Az Edelényi kastélysziget dísztermében rendezte meg 2014.06.28.-án a Bódva - völgy - Cserehát Mentorprogramjának nyitókonferenciáját a Bhim Rao Egyesület.
A BOCS Mentorprogram összefogja a térségben élő vagy innen elszármazott, a tudomány, a kultúra, a művészet, az üzleti vagy akár a sport területén jelentős sikereket elért szakembereket, valamint a térségben maradt, tenni akaró tehetséges fiatalokat. A program célja, hogy az ambíciózus, a térség iránt elkötelezett helyi fiatalok a térségben maradjanak vagy elszármazottként ne szakadjanak meg kapcsolataik az itt élőkkel, támogassák szülőföldjüket, melyhez személyes segítséget kapnak a példát adó mentoruktól.
Az esemény háziasszonya Demény Rózsa az MTVA műsorvezetője volt. A konferencián köszöntőt mondott Demeter Zoltán országgyűlési képviselő.
Előadást tartott Prof. Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felelős kormánybiztos, az MTA volt elnöke, Asztalosné Zupcsán Erika az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Prof. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, Zilinyi Rita a Debreceni Egyetem ÁOK klinikai laboratóriumi kutató MSc hallgatója, Káló Károly a Bhim Rao Egyesület elnöke, valamint Rőczei Norbert a BOCS Mentorprogram vezetője.
Majd elkezdődött az érdemi munka: a szakterületek szerinti szekcióüléseken megismerkedtek egymással a mentorok és mentoráltak. A mentoráltak feltárták azon céljaikat, melyek a hátrányos helyzetű térségünk felemelését szolgálja, beazonosították a célokhoz vezető utat és elkezdtek a megvalósításon ötletelni, mindezt olyan tapasztalt mentorok segítségével, akik az egyes területeken már jelentős eredményeket értek el.
Arra, hogy mi fog ezekből a célokból megvalósulni, mindannyian kíváncsiak vagyunk.
Az Edelényi kastélysziget támogat minden előre mutató fejlesztést, mely vidékünk érdekeit képviseli.

Látogatói információk

Őszi - téli nyitva tartás: November 1. és  március 31. között keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között. Hétfő: szünnap. A kastély állandó kiállítása csak tárlatvezetéssel, a gyűjteményi kiállítások pedig  egyénileg látogathatók. A tárlatvezetések időpontjai: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30.  Csoportos bejelenkezés: beata.csore@forsterkozpont.hu   judit.bay@forsterkozpont.hu            Tel: 06-70 902-6856

 

Jegyárak:
Felnőtt: 1 600,- Ft
Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 800,- Ft

Felnőtt csoportos: 1300,- Ft
Családi (2 fő felnőtt + 2 fő 14 éven aluli gyermek): 3 200,- Ft